Tesco Baba

A termékenységcsökkenés magyarázatára nagyon sok kísérlet történt az elmúlt évtizedekben. A különbözô tényezôk hatásmechanizmusának összefoglalására kidolgozott elméletek közül a demográfiai átmenet elmélete (csakúgy, mint a termékenység 1960-70-es években virágzó közgazdasági elméletei) csak általánosan és leíró módon számolnak be arról, hogy a modernizáció során bekövetkezô gazdasági és társadalmi változásokkal egyidejuen a családok gyermekszáma mindenütt lényegesen csökken (vö. Andorka, 1987). A gazdasági-társadalmi változások közül azonban egyik sem áll erôs és közvetlen ok-okozati kapcsolatban a termékenység alakulásával. A nemzetközi szakirodalomban minden hatótényezôre nézve (mint pl. a különbözô társadalmi rétegek aránya, az iskolai végzettség emelkedése, a városiasodás, a nôk munkavállalása stb.) lehet olyan vizsgálatot találni, amely a szokásos és általában érvényesnek tartott összefüggéssel ellentétes irányú kapcsolatot mutat. Mára már meglehetôsen vissza is szorult az az elképzelés, hogy e demográfiai változásokban a gazdasági okok játsszák az elsôrendu szerepet. 

Az 1970-80-as évekre tehetôk azok a kezdeményezések, amelyek a termékenység magyarázatát a kultúra területére tolták. Ez elsôsorban a princetoni vizsgálathoz, közelebbrôl a belga Lesthaeghe nevéhez fuzôdik (vö. Lesthaeghe-Wilson, 1982, Lesthaeghe, 1983), aki szerint a termékenységi tendenciában a gondolkodás általános megváltozása, a vallás és általában a hagyományos értékek, normák, szolidaritási formák meggyengülése, a szekularizáció, az individualizmus térhódítása a meghatározó. A családi élettel kapcsolatos értékek és normák kereteit a XX. század elsô felében még a férfi és nô törvényes házassága és - a házasság legfôbb céljaként - az ebbôl született gyermekek jelentették. A családi élet biológiai - utódnemzô - és társadalmi értelemben vett reprodukciós funkciói meghatározott normák szerint érvényesültek. Ennek a rendnek, állandóságnak a biztosítása gyakorlatilag "össztársadalmi érdeknek" számított. Ezek a normák - a család egyes tagjainak egymásért hozott áldozatain alapulva - kevéssé, vagy egyáltalán nem turték meg a megfontolatlan döntéseket, az állandóságból, rendszerességbôl, a családi élet nyújtotta biztonságból való kísérletezgetô "kiugrást" sem. A családi döntések meghozatalában a tradíciók, az elfogadott tekintélyek nyújtottak segítséget, a gyermeknevelésben is a szülôi tekintély érvényesítése játszotta a szerepet. Fontos normatívaként érvényesült, hogy a család - az esetleges konfliktusok ellenére is - kifelé harmóniát, egységes képet mutasson (vö. Cseh-Szombathy, 1994). Az utóbbi évtizedek tapasztalatai arra utalnak, hogy ezeknek a normáknak a hatása erôsen meggyengült. Újfajta normák vannak kialakulóban, amelyek a tradíciókkal való bizonyosfajta szembefordulásban nyilvánulnak meg. Az Európai Értékrend Alapítvány vizsgálatai azt támasztják alá, hogy bár a családalapító generáció változatlanul megkülönböztetett értéket tulajdonít a családnak, a gyermeknek, a tradíciók helyett egyre inkább elônyben részesíti a spontaneitást, a kísérletezést, az új élmények keresését a családi élet korábban szinte kötelezônek tartott rendjével és tervszeruségével szemben. Tapasztalhatók annak jelei, hogy erôsebb az egyéni, privát szféra megôrzésére irányuló törekvés - még a házastárssal szemben is -, a sikeresnek tartott gyermeknevelésben kisebb a szerepe a szülôi tekintélynek, és sokan hajlamosak az egyéni vágyakat elôtérbe állítani, támogatni még olyan esetekben is, ha annak a családi életre gyakorolt hatásai esetleg negatívak. Az újfajta normák nyomán olyan életvezetési stratégiák bukkannak fel, amelyek kevesebb gyermek mellett kétségtelenül jobban megvalósíthatók. 

E folyamatoknak azonban csak egyik megnyilvánulása a családok által vállalt gyermekszám csökkenése. További következmény, hogy a közgondolkodás is megengedôbbé válik a házasságon kívüli - fôképp házasságot megelôzô - szexuális kapcsolatokkal, a házasságon kívüli gyermekvállalással, sôt a szokásostól eltérô (pl. homoszexuális) kapcsolatokkal, valamint a válásokkal szemben, megnyitva az utat az elfogadott családi együttélési formák többfajta alternatívája elôtt. 

A demográfusok egy része szívesen fordult e szociológiai megközelítésu "elméletkezdemény" felé, ami az utóbbi idôben az empirikus kutatásokat is az értékek és normák megfigyelése felé terelte. Az 1960-as, 1970-es évekig szinte kizárólag csak a házasok (fôképp házas nôk) családterveit és termékenységi magatartását vizsgáló survey-k mind jobban kiterjedtek speciális "mintákra" (például a férfi népességre is, továbbá a házasságon kívül szültek, az élettársi kapcsolatban élôk, az elváltak, özvegyek, az egyszülôs családok, a gyermekek mintáira, valamint lakossági közvélemény-kutatásokra). A mérési módszerek azonban még nem kiforrottak. Ha például a kutatók azt találják: a házasságon kívül gyermeket szülôk körében magas és növekvô az iskolázott nôk aránya (erre példa Franciaország), mögötte új értékrend (individualizáció, szabad életforma-választás, a hivatalos kötöttségektôl, szabályoktól való mentesülés igénye stb.) hatását sejtik. Ha a helyzet éppen a fordítottja: fôképp alacsony társadalmi státusú, szakképzetlen, nagyon fiatal népességre jellemzô (pl. Anglia), akkor az vélhetô, hogy a fiatal párok a társadalmi státus, az egzisztencia bizonytalanságát igyekeznek mielôbb kompenzálni gyermekvállalás, családalapítás révén. Ezek a feltevések elég valószínunek, elfogadhatónak tunnek. Ám az is igaz, hogy a házasságon kívül szült nôk számottevô része a késôbbiekben mégiscsak férjhez megy, és törvényesíti - többnyire éppen a gyermek érdekében - az apával való kapcsolatát, és ez érvényes Magyarországra és külföldre egyaránt (S. Molnár-Pongrácz, 1998). Ez mindenesetre azt mutatja, hogy az "új értékekkel való azonosulás" és a "hagyománykövetés" fogalmai egzakt kutatás céljaira ma még kidolgozatlanok és meglehetôsen sérülékenyek. Ráadásul a tapasztalatok szerint az egyes országokban (illetve régiókban) a családi életformák igen nagy változatosságával kell számolni, amelynek okai tisztázatlanok, a termékenységre gyakorolt hatásait, trendjeit pedig ma nehéz elôre megbecsülni. 

A demográfusok között ma többé-kevésbé konszenzus van abban, hogy az értékstruktúra változásai elsôsorban a házasságkötések és a termékenység csökkenésének, az élettársi kapcsolatok, a házasságon kívüli születések és az egyszülôs családok növekedésének tendenciáiban tükrözôdnek. Ezeknek a tendenciáknak az iránya többé-kevésbé azonos, jóllehet dinamikájuk már korántsem az (és elég jelentôsek a régiónkénti, nemzetenkénti eltérések is). Ez arra vall, hogy a tendenciák mögött álló szocio-kulturális háttér is nagyon különbözô. Svédországban például, ahol a törvényes házasság szinte kötelezônek tartott elôírása a legkorábban rendült meg, s ahol a nem házas szülések aránya talán a legmagasabb (ez egyes vélemények szerint liberális értékek terjedésének jele), a teljes termékenységi arányszám szinte egész Európában tapasztalt csökkenése az 1970-es években megállt, a 80-as évek közepén pedig növekedésnek indult (ami viszont egyesek szerint általánosságban inkább a tradicionális értékek térnyerésére utal). A svéd nôk rekordmagas és folyamatosan emelkedô munkaerôpiaci részvétele (modernség, liberális értékek?!), párhuzamosan a viszonylag magas és növekvô termékenységgel (tradíciók?!) - egyedülálló jelenségnek számított a hasonló fejlettségu országok között. (Az utóbbi idôben a termékenység növekvô tendenciája Svédországban megfordult.) Egy másik példa a korábban hagyományosan magas termékenységu Olaszország lehetne, amely napjainkban az európai országok közül az egyik legalacsonyabb termékenységi szintet produkálja (modernség?), míg más tekintetben talán legjobban ôrzi a hagyományokat: alacsony az élettársi kapcsolatban élôk és a nem házas születések aránya. Megint más Magyarország és a többi volt szocialista ország példája, amelyekben az európai szinten közepesnek (vagy annál magasabbnak) minôsíthetô termékenység a rendszerváltozás után zuhanásszeruen, drámai módon csökkent. Ez azonban nem jár mindenütt az élettársi együttélések és a nem házas születések látványos növekedésével. Ez utóbbiak szempontjából Lengyelország a tradíciókat legerôteljesebben ôrzô országok közé tartozik, miközben ott az 1990. évi 2,04-es teljes termékenységi arány 5 esztendô alatt 1,61-re zuhant. Ugyanakkor Magyarországon a termékenység - legalábbis a Bokros-csomag életbelépéséig - nem csökkent olyan drasztikusan, mint a többi rendszerváltó országban, ám rendkívül gyorsan növekedett a nem házas születések aránya. 

A tabló zavarbaejtô. Azt sejteti, hogy a tradicionális értékek és attitudök nagyon is modern magatartásokkal járhatnak együtt, és rendkívül eltérô családi struktúrák léteznek anélkül, hogy szoros kapcsolat lenne a termékenységcsökkenés, a házasságkötések és a lazább együttélések, élettársi kapcsolatok egymáshoz viszonyított arányai, valamint az attitudök között

A családdal és gyermekkel kapcsolatos nemzetközi vélemény- és attitudvizsgálatok többnyire abból a feltételezésbôl indulnak ki, hogy a különbözô survey-k összehasonlítását a lehetô legegyszerubb kérdésmegfogalmazások szolgálhatják. Ám e legegyszerubb, a politikai választások közvélemény-kutatásaira emlékeztetô kérdésmegfogalmazások kevéssé érzékenyek olyan finomságok feltárására, mint amilyen a közgondolkodás fô áramlatai és az egyéni életvezetési utak közötti távolság. Többek között ez az oka annak, hogy az eredmények nem túlságosan meggyôzôek. Egy kilenc európai országra vonatkozó reprezentatív felvételben (idézi: Coleman, 1998) a többség egyetértett azzal, hogy "a gyermek az élet fontos célja, és házasságban kell, hogy megszülessen". Egybecseng ezzel az 1992-1993. évi Európai Termékenység Vizsgálat adata (vö. Kamarás, 1995), amely szerint a meghatározó többség minden országban azt vallja: "a házasság nem elavult intézmény". Ezek a vélemények többnyire kevéssé differenciálódnak a válaszadók egyéni paraméterei (például családi állása, családi állapota) szerint. 

A vizsgálati eredményekbôl sokan azt a következtetést vonják le, hogy a családi élet modernizálódását, a különbözô, alternatív családi együttélési formák jogosultságát - illetve azokat az attitudöket, amelyek ezt támogatják - a nemzetközi kutatások egyáltalán nem támasztják alá (Coleman, 1998). Mások éppen hogy "túlértékelik" az országok közötti nem túlságosan nagy véleményeltéréseket: a házasság vagy a gyermek értékére vonatkozó nemzetközi "összátlagot" meghaladó, vagy az alatt elhelyezkedô nemzeti átlagokat pedig a "tradicionális-liberális" dimenziójában értelmezik. Ennek alapján egészen furcsa térképeket lehet felrajzolni. Így kerül például a "leginkább liberális" országcsoportba - Svédország mellé - Olaszország (vö. Tóth, 1998), ahol egyébként a párkapcsolatokra meghatározó módon a házasság jellemzô, és a - látványosan megcsappant - termékenység itt gyakorlatilag azonos az ún. "házas termékenységgel". (Egyes olaszországi szociológusok a termékenység csökkenését éppenséggel a házas életforma bizonyos tradícióinak intenzív továbbélésével magyarázzák. Míg az olasz nôk gazdasági aktivitása jelentôsen fellendült, szinte semmilyen változás nincsen a hagyományos családi szerepmegosztásokban. A férj, a család kiszolgálása ugyanúgy "társadalmi elvárás", mint abban az idôben, amikor az asszonyok még nem dolgoztak, ezért a tradicionális családi életforma, a férj "uralkodó", a feleség "alárendelt" szerepe - amihez úgy tunik, egyelôre mindkét fél ragaszkodik - csak kisebb gyermekszám mellett tartható fenn. - Vö. Seres Attila, 1998) A magam részérôl erôsen megkérdôjelezném, hogy például "a házasság legfôbb elônye az anyagi biztonság" állítás elfogadása tradicionális beállítódást jelez-e. Nem fordítva van? Az olasz nôk ma már jelentôs helyet foglalnak el a munkaerôpiacon, így a korábbi helyzethez képest kevésbé vannak kiszolgáltatva annak, hogy a férj tartsa el ôket. A "házasság legfôbb elônye az anyagi biztonság" megfogalmazású állítást 16 ország közül éppen Olaszországban utasítják el a legjobban. Emögött, nézetem szerint, nem "liberális gondolkodásmódjuk" áll, hanem inkább az, hogy a házasság "eszmei" jelentôségének Olaszországban nagyobb súlyt tulajdonítanak, mint a házasság nyújtotta anyagi biztonságnak. Fölteszem, lehetséges, hogy egy másik országban ugyanakkor mégiscsak valamiféle hagyományos szemléletmódot jelez, ha az anyagi biztonságot tartják a házasság legfôbb elônyének. De vajon mondhatjuk-e, hogy a kérdésmegfogalmazás nemzetközi összehasonlításban is alkalmas a "tradicionális", illetve "liberális" attitudök szétválogatására? 

A jelek mindenesetre arra vallanak, hogy a magatartást befolyásoló értékek és preferenciák nemzeti szinten történô megragadása és összehasonlíthatóvá tétele korántsem egyszeru, és szorosan összekapcsolódhat az adott országokban fel-felbukkanó másfajta ideológiai áramlatokkal. (Maga Lesthaeghe is nagy figyelmet szentel az olyan "kiugró" események magyarázatának, mint az ún. "baby boom"-jelenség vagy a legújabb kohorszokban bizonyosfajta konzervatív szemlélet terjedése.)

S. Molnár Edit - http://www.c3.hu/scripta/szazadveg/14/molnar76.htm