A kalciumnak döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a véralvadás és néhány enzim működésében. Az élet első 3 évében nagyon intenzív fejlődésen megy keresztül szervezetünk. Izmaink, csontjaink nagy ütemben nőnek. Ezért is kiemelten fontos ebben az időszakban a megfelelő kalcium bevitel.

Kalcium: nem lerágott csont

A gyerekek 1-3 éves koruk között átlagosan 5-7cm-t nőnek évente és ugyanennyi idő alatt 2-2kg-t gyarapodik testtömegük, ami egy 10 kg-os gyermeknél 40 százalékos növekedést jelent. Hazai kutatási eredményeink azt mutatják, hogy 1-3 éves kor között a kisdedek 74%-a fogyasztott kevesebbet, mint az ajánlott beviteli érték. Az első években a helytelen táplálkozás következményében kialakult kalcium hiánynak a későbbiekben komoly következményei lehetnek, mint például a fogkárosodás, csontfejlődési rendellenességek, csontlágyulás vagy a fogzás késése. A kalcium az emberi szervezetben a legnagyobb mennyiségben előforduló ásványi anyag, hiszen a csontok tömegéből 0,75-1,2 kg tiszta kalcium. A kalcium mintegy 99 százaléka található meg a csontokban és fogakban, a fennmaradó része a sejtekben és a sejtek közötti térben szabadon van. A kalcium-foszfát kristályok adják a csontok és a fogak keménységét, amíg a szabadon maradó mintegy tíz grammnyi kalciumnak döntő fontossága van az izmok, az idegrendszer, a véralvadás és néhány enzim működésében. A kálium- és nátriumionnal együtt a kalciumion nélkülözhetetlen az idegrendszeri parancsok átadásához, így például az izmok mozgatásához. A kalcium izomsejtbe áramlása hatására húzódnak össze az izomrostok is. Hiányát ezért ijesztő, de kalciumpótlással gyorsan kezelhető izomgörcsök is jelezhetik. A kalcium a véralvadás folyamatának láncreakciójához is fontos. Nélkülözhetetlen az immunrendszer kiegyensúlyozott működéséhez, hiszen itt is számos biokémiai reakciót, fehérjék, enzimek működését a kalciumkoncentráció változása állítja be. Nem véletlenül adnak allergiás rohamok enyhítésére kalciumot.

Melyek a kalciumban gazdag élelmiszerek?

Tej, tejtermékek, tejalapú gyerekitalok, tejpépek, olajos magvak (pl. dió, szezámmag, mák), kalciummal dúsított élelmiszerek, ásványvizek. A kalcium felszívódása nem túl jó, átlagosan 20-40% között mozog, tehát az elfogyasztott kalciumból csak ennyi hasznosul, ezt ráadásul sok tényező befolyásolja. Ide tartozik a túlzott fehérje- és zsiradékfogyasztás, a túlzott foszforbevitel, azaz a kólafélék, kakaók túl gyakori fogyasztása is. A kevés D-vitamin bevitel, és az oxálsav tartalmú élelmiszerek, mint például a spenót, sóska, rebarbara is gátolják a kalcium felszívódását. Segíti viszont az ásványianyag felszívódását a mozgás, a megfelelő D-vitamin bevitel és a laktóz (tejcukor). Kalcium felszívódás szempontjából az 1-3 éves korcsoportnak a leginkább alkalmas a gyerekitalok fogyasztása, mivel a kalcium hasznosulását segítő D-vitamint és laktózt tartalmaz, valamint a tehéntejhez képest 40%-kal kevesebb foszfor tartalommal rendelkezik.

A kisgyermek, étrendje tartalmazzon olyan ételeket, melyek kalciumban gazdagok: a reszelt sajttal dúsított szendvicskrém (pl. zöldségkrém, gombakrém); a házi gyümölcsjoghurt (50g natúr joghurt és 50g apróra vágott vagy pürésített idénygyümölcs);a reszelt sajttal sült hús, zöldség; a rakott, töltött zöldség gratin mártással (besamel mártás reszelt sajttal és tojással); a gyümölcsturmix tejalapú gyerekitallal készítve.

A megfelelő kalcium tartalmú étrendet összeállítani nem annyira bonyolult, mint azt elsőre gondolnánk. A tejalapú gyerekitalok fogyasztása megkönnyíti a szülők életét, hiszen napi 4dl fogyasztásával biztosítják a napi kalcium szükséglet közel felét. Emellett csupán kis odafigyelés szükséges, hogy megszerettessünk gyermekünkkel más, kalciumban gazdag ételeket, így biztosítva csontjainak megfelelő fejlődését. 

Az 1-3 éves magyar gyermekeket ma úgy etetjük, hogy jó eséllyel egészségtelen felnőtt válhat belőlük – derült ki Magyar Gyermekorvosok Társasága által kezdeményezett hiánypótló felmérésből. A Társaság megállapítása szerint a szülők számos táplálási hibát vétenek a fejlődés szempontjából kritikus második és harmadik életévben, ez pedig visszafordíthatatlan egészségügyi következményekkel járhat.

A korosztály táplálásának egyik legnagyobb hiányossága az, hogy a szellemi fejlődéshez elengedhetetlen vasból messze nem fogyasztanak elegendő mennyiséget. A Társaság „Kisbögre és Tudomány” néven átfogó felvilágosító program indításával próbál segíteni az édesanyáknak és a szakembereknek.

Hozzászólások

Hozzászólások írásához be kell jelentkezned. Ha még nincs felhasználóneved, itt ingyenesen létrehozhatsz egyet:
Regisztráció 

hozzászólások: 0

    Az embrió lassú növekedése jósolhatja meg a vetélést

    Az embrió lassú növekedése jósolhatja meg a vetélést

    Az embrió korai növekedési üteme összefüggésben van a későbbi vetélési kockázattal.

    Tudj meg többet 

    Még több szúrás

    Még több szúrás

    Az akupunktúra fokozhatja a lombikbébi-kezelés sikerét.

    Hi-tech baba 

    Sulibulik és netezés – ezt is lehet egészségesen!

    Sulibulik és netezés – ezt is lehet egészségesen!

    Most indul a Béres Egészég Hungarikum Alapítvány (BEH) egészségfejlesztésre fókuszáló pedagógusképzés-sorozata!

    Add meg neki 

    © TESCO-GLOBAL Áruházak Zrt. 2012
    Az oldalon szereplő termékajánlatunk áruházanként eltérő lehet. A termékek színben és méretben a fotón látottaktól eltérhetnek.